Nem feltétlenül. Gondoljunk csak arra, hogy egy gyerek öröme sokszor kimondottan hangos, amit a környezet nem mindig tolerál. Talán mert van valaki a családban, aki gyakran ideges vagy szomorú, beteges – ebben a légkörben nagyon kontrasztos lehet a másik jókedve.
Sőt, gyakran jön a „Sírás lesz a vége!”, vagy a „Meglesz még ennek a böjtje!” mondat is reakcióként, így a gyerek azt tanulja meg, hogy nem szabad önfeledten átélni egy pozitív érzést, mert úgyis jön valami rossz utána. Ez is az érzések érvénytelenítésének egyik formája.
Jó esetben minden étkezésnek megvan a maga helye és ideje: egy bizonyos napszakban reggelizünk, ebédelünk, uzsonnázunk, vacsorázunk. Azonban ha történik valami nem várt érzelmi esemény – mondjuk a testvérek összevesznek , akkor a szülő vagy a nagyszülő sokszor azzal próbál javítani a helyzeten, hogy étellel vagy üdítővel tereli el a gyerekek figyelmét a vitáról.
„Ne veszekedjetek már, inkább igyatok egy kis szörpöt!”, vagy „Nem fáj annyira az a seb, gyere, együnk egy fagyit!”
Nyilván nem ártó szándékkal mondják, viszont ha ezek a reakciók rendszeresen ismétlődnek, és a gyerek nem tapasztal valódi együttérzést vagy megnyugtatást, akkor az fog rögzülni, hogy a benne keletkezett feszültség úgy oldható fel a legkönnyebben, ha gyorsan eszik valamit. Így az étel egy feszültségcsökkentő eszközzé válik, ami hosszú távon túlevéshez, túlsúlyhoz, majd a hiábavaló diéták sorához vezethet. Az étel ugyanis egy pótlék lesz.
A gyerek valódi érzelmi megküzdésre nem lát mintát, nem kap hozzá segítséget, helyette az ízek okozta rövid távú örömszerzés vagy feszültségcsökkentés kerül előtérbe.
Folytatás következik!‼️‼️
